A Total War Blogon megjelent az ötödik, Empire: Total Warral foglalkozó bejegyzés, mely főleg a szárazfölön zajló ütközetekről szolgál hasznos információkkal.
-Megnyugtató hallani, hogy a puskapor erősödő dominanciájával szemben még mindig értékesek a közelharci egységek, hiszen a korai lőfegyverek nem mindig megbízhatóak, illetve lassan újratölthetőek. Így például az első sortűz után dönthetünk - megpróbáljuk az újratöltést, vagy a kard, bajonett, vagy egyéb közelharci fegyver segítségéhez folyamodunk.
-A tűzfegyverek miatt fontossá válik a fedezék keresése, illetve ez az első Total War játék, melyben épületeket is elfoglalhatunk.
-Az új játékban az időjárás is fontosabb szereppel bír, már nem csak a látási viszonyokat befolyásolja, hanem például a tüzelési pontosságot (extrém esetben akár nem is lőhetünk!) és a csapataink sebességét is.
-A fejlesztők végre ügyelnek arra is, hogy ne két klónhadsereg csapjon össze, különböző felszerelésű, arcszőrzetű embereket láthatunk a pályán.
-Végre megkaptuk a sokak által hiányolt opciót, lovas egységeinket immár leparancsolhatjuk a lóról.
-Végezetül azt is megtudhattuk, hogy az ágyúink lőszertípusát mi magunk választhatjuk annak a függvényében, hogy éppen emberekre vagy épületekre tüzelünk.