Bejelentkezés

Jelenlegi hely

UEFA EURO 2008

KillerT képe

UEFA EURO 2008

Az eddigi tapasztalatok alapján nem kellett jósnak lenni ahhoz, hogy előre megmondjuk, hogy az EA az idei Európa-bajnokságot sem hagyja szó, illetve játék nélkül. A játék lemezét a meghajtóba helyezve több nagy kérdés keringett a fejemben. Vajon az EA-nél úgy gondolták, hogy elég lesz a FIFA 08-at átültetni „ebés” környezetbe? Vagy újítás is van azért? A telepítés után persze hamarosan megtudom.

Kellemes kezdés…

A telepítés után a játékot elindítva a szokásos EA logó után egy rövidke összeállítást láthatunk az elmúlt 3 Európa-bajnokság döntőjéből, majd a menüben találjuk magunkat. A viszonylag egyszerű menü és az alatta az EA focijátékaitól megszokott kiválóan kiválasztott zenei repertoár meg is tette hatását, mindjárt nagyobb kedvem támadt bevonulni a virtuális gyepre.

Mielőtt belecsapnánk a lecsóba, húzzuk még egy kicsit az idegeinket, és tekintsük végig a menüben szereplő játékmódokat! Természetesen - mint mindig - a lustább játékosok kedvéért a „Play Now” menüpont a legelső, értelemszerűen néhány beállítás után gyorsmeccset játszhatunk le, minden tét nélkül. Ezután található a játék címéből következően szintén nem meglepő „UEFA EURO 2008” menüpont, melyben vagy a tornán részt vevő országok csapataival találjuk magunkat Ausztria vagy Svájc stadionjaiban, vagy valamely európai ország nemzeti tizenegyével a selejtezőkön. Hogy a következő „European Campaign” játékmód mit takar, arról majd később. Ezeken kívül interneten keresztül, online is tesztelhetjük játéktudásunkat, illetve gyakorolhatunk, vagy büntetőpárbajt is lejátszhatunk az általunk kiválasztott csapatokkal. A FIFA 08-ban megjelent Be A Pro mód itt Captain your Country néven szerepel, ebben egy adott játékost irányítva küzdhetjük végig a trófeáig vezető utat.

[pagebreak]

Hiszen még újítások is vannak!

Bár sajnos a legnagyobb újítást, a megreformált pontrúgásrendszert csak a kontrollerrel rendelkező játékosok élvezhetik. Sokkal jobban kezelhetővé, irányíthatóvá váltak a szabadrúgások, tizenegyesek, részletesen szabályozhatjuk a lövés módját. A védhetetlen lövések technikájáról egy oktatóvideó keretében tájékozódhatunk.

Tehát térjünk rá a már említett „European Campaign” módra. Ebben a kiválasztott csapattal kell a többi európai országba ellátogatva különböző kihívásokat, próbákat teljesíteni, hogy újabb országok küldetéseit elérhetővé tegyük. A kihívások nagyrészt arról szólnak, hogy az ikszedik percben kapcsolódunk be a játékba (esetleg épp egy rögzített szituáció, például szabadrúgás következik), és az adott állást vagy meg kell tartani, vagy növelni az előnyt, vagy rosszabb helyzetben megfordítani az állást. Ezenkívül vannak még tizenegyespárbajok (itt értelemszerűen hibátlan teljesítményre kell törekedni, minél több védéssel), illetve Be A Pro módban játszható kihívások is. Minden egyes próbát 3 eredménnyel teljesíthetünk, bronz, ezüst, vagy aranyfokozaton. Az értékelés attól függ, hogy a fő feladat mellett hány opcionálisat sikerült véghezvinnünk (például fő feladat nyerni, de opcionális, hogy minimum 3 gól előnnyel, kapott gól nélkül). A medálokért pontokat kapunk, melyekért matricáscsomagokat vásárolhatunk. Az így megszerzett matricák bekerülnek a matricásalbumba (nagyrészt játékosok, zászlók, vagy egyedi labdák vannak a matricákon, de itt oldhatunk fel különleges tartalmakat is). Ez szép és jó, de sajnos igazából ez a játékmód adja az egész játék értelmét…

Még említésre méltó az is, hogy meccsek közben is járnak bónuszpontok, ezekből pedig játékosaink képességeit fejleszthetjük.

Hááát, a fejlődés ennyiben ki is merült.

Na jó, van néhány szinte észrevehetetlen csiszolás (kapusok, AI, stb.), de ezek nem tesznek hozzá igazából semmit a játékélményhez. Ezzel tényleg elfogyott minden újítás.

Maradt viszont a megszokott grafika (épp ideje lenne már a nextgen látványvilágnak a PC-n is - elvileg a FIFA 09-ben megkapjuk), a szegényes animációk. Némelyik pontosan visszaköszön a FIFA 07-ből!
Elég zavaró, hogy a tornagyőztesek óriási öröme körülbelül úgy néz ki, mintha a brazil válogatott egy Málta elleni barátságos, de nehezen kiizzadott 1-0-át ünnepelne. A gólörömök általában elfogadhatóak, a tizenegyespárbaj-animációk kifejezetten tetszetősek, de ez nem kárpótol minket a szörnyű meccs utáni örömtől…
Egész jól elsülhetett volna, hogy a nagyobb csapatok szövetségi kapitányait is bevonták az animációkba (azaz méltatlankodnak, vagy örülnek ők is), ha nem lenne rendkívül rondán megvalósítva az egész.
A bíró és a partjelzők még mindig esetlenül, összevissza mozognak a pályán, kicsit röhejes az egész.

[pagebreak]

Összegezve.

Szinte ugyanazt kapjuk, mint a FIFA 08-ban vagy akár a 07-ben, csak a nyári kontinensviadal köntösében. Érzésem szerint talán kicsit nehezebb, mint az említett elődök, az én FIFA 07-en edzett kezem igencsak megizzadt Professional nehézségi szinten, pedig anno Világklasszis szinten simán vertem egy Angol 2. Ligában szereplő csapattal egy Chelsea-t vagy Manchestert, most meg eleinte még egy angol-szerb meccsen is a monitor bezúzásának gondolatával foglalkoztam.
Az újdonságok hiányától függetlenül nem rossz kikapcsolódás, de egy önálló játéktól többet el lehet várni. Az igazán kellemetlen az, hogy az X360-as verzió például igen jó lett, több újítással (például irányítható gólöröm), míg mi PC-n tulajdonképpen egy újabb rókabőrt kaptunk, ráadásul a Hajdú B.- Faragó kettős nélkül.

Pro:
+ zene
+ pontrúgásreform
+ matricásalbum
+ alacsony gépigény…

Kontra:
- és idejétmúlt grafia
- szinte nulla újítás
- élettelen animációk

Játékélmény: 7/10
Grafika: 6/10
Hangok: 10/10

Összesen: 80%

KillerT
(killert@citromail.hu)

Adatlap:
Fejlesztő: EA Canada
Kiadó: EA Sports
Megjelenés: 2008. április

Platform: 
Játékstílus: 
Téma: